Egy 250-es semmire nem elég manapság. Apáink még bejárták MZ-vel Európát, de az más világ volt. Manapság már sokkal gyorsabb a forgalom, nem lehet úgy, mint régen. Ismerősek ezek a mondatok? Nem véletlen, nagyon sok helyen olvashattad ezeket. Én csak pár számot írok le:
250 cm3 - 3 hét - 5700 km
Egy poszttal lejjebb olvashattatok a doboz beszerzésemről. Most elárulom, terveim voltak vele. Olyan tervek, hogy nem mertem leírni akkor, utólag meg elfelejtettem. Egy olvasóm figyelmeztetett arra, hogy régen írtam, íme.
A történet 2009-ben kezdődött, mikor megvásároltam a VTR250-em. Új motorként 4 év műszaki érvényességet adtak rá, ez 2013. szeptemberében járt le. 2013 tavaszán már erősen gondolkoztam, hogyan legyen a nyár. Csak 3 hétre tudok eljönni, abból kellett kigazdálkodni a Magyarországi tartózkodást és a nyaralást is. Küldjem haza a motort egy futárral, majd vissza? Az 300 font körül alakult volna. Ezen felül még fizessem ki a repülőjegyeket is? Fenét, inkább megyek motorral haza. Ha már átszelem Európát merre is menjek? Alpokon keresztül, ez teljesen egyértelmű volt számomra. Régóta vágytam már az Alpokba. Motoroztam sokat Szlovákiában a Tátrában, de az mégse ugyanaz. Szlovákia belefér egy napba, Alpok többnapos túra, régen ez nem fért bele a költségvetésbe. Most nem volt ilyen gond, csak az útvonalat kellett kitalálni.
Sokat beszélgettem motoros barátaimmal, jobbnál-jobb útvonalakat mondtak, de mindenki mást. Ezért összegyúrtam az elképzeléseiket, megterveztem a saját útvonalamat, amit egyszer módosítani kellett, mert túl sokat nézelődtünk és sietni kellett. Egyszerűen elkapott és nem eresztett minket az Alpok varázsa, gyönyörű.
Az útvonal végül is ez volt: London - Franciaország - Svájc - Olaszország - Ausztria - Magyarország.
Londonból éjfél körül indultunk. Úgy terveztem, hogy alszom előtte, de sajnos nem jött össze. Indulás előtt egy hónappal felmondtam a munkahelyemen (akkor pizzafutár voltam), az új helyemen csak 3 hét múlva kezdtem. Sajnos az indulás előtt be kellett mennem dolgozni, tehát 5 órát még motoroztam a túra előtt, csak úgy bemelegítésnek.
Sajnos ez a következő napon beütött, volt egy nagy fáradtság hullám rajtam, szerencsére pár óra alatt legyűrtem.
Csalagúton jöttünk át, ez egy gépjármű szállító speciális vonat, a Csatorna alatt megy át. Itt kint megszoktam a balos közlekedést, kicsit féltem újra a jobbostól, de nem volt semmi gond, simán átkattintottam az agyam.
Hajnal kettő körül kigurultunk a vonatból, nagyon sűrű köd fogadott minket, 20-30 méter a látótávolság. A köd miatt nagy volt a pára, ezért hideg is volt. Remek, nyár közepén fázom a motoron teljes motoros ruházatban - gondoltam. Vasárnap hajnal volt, ez akkor nem tűnt fontosnak, boldog tudatlanságban motoroztunk bele a hajnali ködbe. Nem tudtuk, hogy a franciák nem dolgoznak vasárnap reggel. Sőt, nem is közlekednek. Mindenki otthon van és alszik. Még szerencse, hogy a motort feltankoltam Folkstone-ban, mert Franciaországban vasárnap délelőtt élő embert nem látni. Reggel hatig összesen 3 gyalogost és kb. 10 járművet láttunk úgy, hogy szinte megállás nélkül motoroztunk órákat kisvárosokon, falvakon keresztül. Jól esett volna egy kávé valami meleg helyen, de az egész ország be volt zárva. Én még ilyet életemben nem láttam. Még a McDonald's-ok is csak 10:30-kor nyitottak ki. Addigra már bőven feljött a nap és nem fáztunk.
Reggel hétkor találtunk egy éppen akkor nyitó pékséget, utána órákig megint semmit. Ha már a boltoknál tartunk, megjegyeztem, hogy arrafelé nagyon népszerű az automata benzinkút. Én preferálom a kézi tankolást, mivel a motort mindig tele szeretem tankolni, nem előre megmondani, hogy hány litert szeretnék.
A másik zavaró dolog az volt, ami közismert: nem beszélnek angolul. És tényleg. Még Besancon-ban sem, ami egy turisták által látogatott város. Bár ott legalább a hotelben beszélték az angolt.
A nyelv hiánya akkor fájt a legjobban, amikor Verdunban voltunk és meg akartam keresni az emlékművét, de nem találtam. (Utólag megnéztem, a D903-as út megy keresztül azon a részen, vannak ott régi erődök is.) Legalább tíz embert kérdeztem meg, hogy merre van, senki nem (akart) megérteni. Nem hittem volna, hogy előre ki kell néznem a térképen, nem lesz majd tábla.
Papír alapú térképet használtam, gps támogatással. A gps a telefonom volt (S3, IGO-val). Akkor még nem volt töltőaljzatom, ezért a testvérem power bank-át használtam. Franciák érdekes rendszerben tábláznak, az első időkben voltak kisebb eltévedéseink is, de a végére megszoktam a jelzéseiket. Az bizton állítom, hogy ők használják a leghülyébb rendszert a fent felsorolt országok közül.
Útvonalunk: Calais (D943) - St-Omer (D943, D937) – Arras (D939) – Cambrai (D643) – Le Cateau (D1043) – Charleville – Méziéres - Verdun.
Mindenhol hatalmas katonasírokat láttunk, sok angol-, amerikai-, kanadai katona adta életét Franciaország ezen részén, erre volt a frontvonal az első világháborúban. Érdekes és szomorú látvány a rengeteg gondozott sír az út mentén. A fenti szakasz végig síkság, néha egy-egy domb. Unalmas, de sajnos átugrani nem lehet.
Utunk Charleville – Méziéres-től kezdett érdekessé válni, megjelentek az első dombok-hegyek, egyelőre még a távolban. Sedan-nál kis pihi és pár péksüti után, felkanyarodtunk a D964-re, ez Verdunba vezetett. Megpróbáltuk megkeresni a „vérszivattyút”. Semmilyen tábla nem mutatta, helyieket hiába kérdeztük, semmit nem értettek. Lehet, hogy ha nem vagyok fáradt, akkor meglett volna az emlékmű, ez már sohasem derült ki. Már úgy 16 órája motoroztam egyfolytában.
Még 350 km várt ránk és volt hat óránk elérni a szállást. A szállást a booking.com-on foglaltuk (többet is az oda-vissza út során, minden flottul ment, ajánlom ezt a szolgáltatást)
Folytatás: Bar-le-Luc (N4) – Toul (N67) – Epinal (E23) – Vesoul (E23) – Besancon.
Ez a rész már jobb, dombokat az Alpok követi. Szép táj, és már kezdtük érezni, milyen is lesz a holnap.
Általánosságban el lehet mondani azt, hogy a francia utak jók, tábláik értelmezhetetlenek, tempósan, de normálisan közlekednek.
Másnap későn és elég nehezen keltünk fel, fáradtak voltunk. Befizettünk egy bőséges reggelire a hotelben, úgy ettünk, mint akik napok óta nem ettek :)
500 km a volt az aznapi terv. Tíz óra után indultunk, ez később mindent tervünket felborította. Besancon-ból (E23, D461) kijutva letértünk a főútról és egy ismerősöm javaslatára a Morteau – Villers le-Lac – Le Locle Roche úton mentünk tovább. A táj már erdős-hegyes, utak kiválóak és az itteni települések igazi ékszerdobozok. Ha erre jársz, ki ne hagyd ezt a szakaszt.
Neuchátel - Bern - Thun - Interlaken - Meiringen - Sustenpass (2259 m) - Chur - Davos (1560 m) - Flüelapass (2383 m) - Müsteair
Sokan nem szeretik Svájcot, mert legendák keringenek az itteni bírságokról. Javaslom, hogy lakott területen belül tarts be minden szabályt, azon kívül lehet gyorshajtani, de ésszel. Általában két irányból fotóznak, motorral sem úszhatod meg. A hegyes részeken nincs mérés, úgy mész, ahogy akarsz. Az ország gyönyörű, semmiképen ne hagyd ki, akárki akármit mond. Sajnos szavakkal nem lehet visszaadni a látványt. Az utak hibátlanok, mindenki beszél minden nyelven. Egy baj van, picit drága. Ez volt túránk legszebb része.
Olaszországot érintettük csupán:
SS44 - Val Passiria - Jaufenpass (2094 m)- Brunico
Megérkeztünk Tirolba. Ez volt utunk második legszebb szakasza, ide is vissza fogok még térni biztosan. Ezután végiggurultunk Ausztrián majd Rábafüzesnél beléptünk az országba. Nagyon sok beszámolót lehet olvasni az Alpokról, ezért nem folytatom, mert nem ez a lényeg.
A lényeg, hogy egy 250-es géppel is lehet túrázni, próbáljátok ki ti is.
Egy életre szóló élményt kaptunk mindössze: 360 Euro, 12 Frank és 43 Fontért.
A visszaút unalmas autópályázás volt csupán, arra sort sem vesztegetnék.
